Leírtam, mert nem hiszem, hogy egyszer is elfelejteném az életben, ennek a hétnek a történéseit! Különben is! Írásra vagyok kötelezve gyógyulásom érdekében. Azon, hogy megosszam-e a nyilvánossággal, még gondolkozok. Ha mégis így történne, az azt jelentené, végleg betelt a pohár, vagy valami helyrehozhatatlanul elromlott.
Mégis úgy döntöttem bő fél év után, hogy megosztom az akkor leírtakat, mert azóta úgy láttam, nem javult a helyzet.
Történt, hogy kórházban voltam egy hétig, szeptember végén. Tőlem megszokott módon leírtam élményeimet, s közben (véleményem szerint túlságosan is enyhe) kritikával is illettem az arra rászolgálókat. Volt olyan, aki ezt mégis nehezen viselte, sőt elképzelhető, hogy meg is sértődött. Vajon miért? Ennyire fájt az igazság?
Nem tudom milyen okok miatt, de valaki amíg az igazak álmát aludtam egyik éjjel, a közösségi oldalon elkezdett mocskolni. Meg nem történtté már nem tudtam tenni, hiszen mire felébredtem, addigra rengetegen kiálltak már a védelmemben. Mégis mikor felébredtem reggel, meglepetés fogadott. Az egyébként nyilvánvalóan fáradt ápoló, aki egész héten délelőtt felügyelt a kórteremre, és nyilván másokra is, sőt előtte még két tizenkét órás műszakot is lehúzott, közvetlenül ébredésem után felelősségre vont, a következőképpen: "Miket írogat itt maga össze-vissza?" (a kórházi étkezésről írtam, ami tudvalevőleg világszínvonalú hazánkban) Majd így folytatta: "Én nem olvasom, de most telefonáltak, hogy nem jó ez így" (tehát anélkül vont felelősségre, hogy olvasta volna, mit is írtam! Felsőbb utasításra?) Megállt bennem az ütő, mert nem tudtam mire vélni a dolgot. Két szobatársam füle hallatára, meg lettem fenyítve! Köpni, nyelni nem tudtam, és annyit tudtam csak kinyögni, hogy: "most meg lettem fenyegetve?" Az ápoló, csak annyit válaszolt: "Abba kell ezt hagyni, mert nem lesz jó vége!" Hangsúlyozom anélkül, hogy olvasta volna bármelyik, addig megjelent írásomat! Még mindig nem tudtam miről van szó, de váratlanul megérkezett az élelmezésvezető, a kórház (valószínűleg) fődietetikusával karöltve. Korán reggel nekem kellett bizonygatnom, hogy nem szapultam senkit, csak a szerintem apró hibákra kívántam felhívni a figyelmet, amiket véleményem szerint könnyen ki lehetne javítani. Nem akartam ezt a kétes népszerűséget. Tény, hogy igen sokan olvasták írásaimat, és akikkel beszéltem, mind igazat is adtak véleményeimnek. A közösségi oldalon rágalmazássá fajult írással kapcsolatban, pedig kivétel nélkül mindenki a védelmemre kelt. Ki-ki a saját vérmérséklete szerint. Ez verte ki főként a biztosítékot? Nem az, hogy engem ok nélkül szidalmazott valaki míg aludtam, hanem az, ahogyan valós, vagy részigazságokkal bizonyították a védelmemben hozzászólók, a kórházakban, valóban nem minden fenékig tejfel, az étkezéssel kapcsolatban sem. Kora reggel tehát ezzel indult a napom. Később, rengeteg telefont, privát üzenetet kaptam, amikben szolidaritásukról biztosítottak többen is. Volt, aki vette a fáradságot, és nyomozni is kezdett a Facebookon, az arcát sem vállaló, engem pocskondiázó illetővel kapcsolatban. Meglepő következtetéseket vontak le többen! Köztük azt, hogy az illető engem rágalmazó megrendelésre írta sorait? Vagy azt, hogy egyenesen az egyik érintett próbált így visszavágni? Elég rosszul sült el, megjegyzem! Mindenki nekem adott igazat, sőt biztattak indítsak becsületsértési pert az illető ellen. Én nem vagyok ilyen!
Hangsúlyozom, senkit nem kritizáltam jobban a kelleténél! Nem sértegettem senkit, hanem engem sértegettek! Mégis nekem kellett magyarázkodnom.
A kórházba gyógyulni mentem, nem pedig azért, hogy még betegebben távozzak! A kórházi dolgozók áldozatos munkáját most is elismerem, csak jókat tudok róluk mondani, néhány kivétellel szemben. Ezért a nevetséges fizetésért, lényegesen többet tesznek értünk, mint az elvárható volna. Köszönet érte, ismét, sokadszor!
Következtetéseket viszont nem akarok levonni. Mindenki tegye meg maga, immár a valós tények ismeretében! Valóban ilyen lenne a mai magyar egészségügy helyzete?
Bizony ilyen!
Mégis úgy döntöttem bő fél év után, hogy megosztom az akkor leírtakat, mert azóta úgy láttam, nem javult a helyzet.
Történt, hogy kórházban voltam egy hétig, szeptember végén. Tőlem megszokott módon leírtam élményeimet, s közben (véleményem szerint túlságosan is enyhe) kritikával is illettem az arra rászolgálókat. Volt olyan, aki ezt mégis nehezen viselte, sőt elképzelhető, hogy meg is sértődött. Vajon miért? Ennyire fájt az igazság?
Nem tudom milyen okok miatt, de valaki amíg az igazak álmát aludtam egyik éjjel, a közösségi oldalon elkezdett mocskolni. Meg nem történtté már nem tudtam tenni, hiszen mire felébredtem, addigra rengetegen kiálltak már a védelmemben. Mégis mikor felébredtem reggel, meglepetés fogadott. Az egyébként nyilvánvalóan fáradt ápoló, aki egész héten délelőtt felügyelt a kórteremre, és nyilván másokra is, sőt előtte még két tizenkét órás műszakot is lehúzott, közvetlenül ébredésem után felelősségre vont, a következőképpen: "Miket írogat itt maga össze-vissza?" (a kórházi étkezésről írtam, ami tudvalevőleg világszínvonalú hazánkban) Majd így folytatta: "Én nem olvasom, de most telefonáltak, hogy nem jó ez így" (tehát anélkül vont felelősségre, hogy olvasta volna, mit is írtam! Felsőbb utasításra?) Megállt bennem az ütő, mert nem tudtam mire vélni a dolgot. Két szobatársam füle hallatára, meg lettem fenyítve! Köpni, nyelni nem tudtam, és annyit tudtam csak kinyögni, hogy: "most meg lettem fenyegetve?" Az ápoló, csak annyit válaszolt: "Abba kell ezt hagyni, mert nem lesz jó vége!" Hangsúlyozom anélkül, hogy olvasta volna bármelyik, addig megjelent írásomat! Még mindig nem tudtam miről van szó, de váratlanul megérkezett az élelmezésvezető, a kórház (valószínűleg) fődietetikusával karöltve. Korán reggel nekem kellett bizonygatnom, hogy nem szapultam senkit, csak a szerintem apró hibákra kívántam felhívni a figyelmet, amiket véleményem szerint könnyen ki lehetne javítani. Nem akartam ezt a kétes népszerűséget. Tény, hogy igen sokan olvasták írásaimat, és akikkel beszéltem, mind igazat is adtak véleményeimnek. A közösségi oldalon rágalmazássá fajult írással kapcsolatban, pedig kivétel nélkül mindenki a védelmemre kelt. Ki-ki a saját vérmérséklete szerint. Ez verte ki főként a biztosítékot? Nem az, hogy engem ok nélkül szidalmazott valaki míg aludtam, hanem az, ahogyan valós, vagy részigazságokkal bizonyították a védelmemben hozzászólók, a kórházakban, valóban nem minden fenékig tejfel, az étkezéssel kapcsolatban sem. Kora reggel tehát ezzel indult a napom. Később, rengeteg telefont, privát üzenetet kaptam, amikben szolidaritásukról biztosítottak többen is. Volt, aki vette a fáradságot, és nyomozni is kezdett a Facebookon, az arcát sem vállaló, engem pocskondiázó illetővel kapcsolatban. Meglepő következtetéseket vontak le többen! Köztük azt, hogy az illető engem rágalmazó megrendelésre írta sorait? Vagy azt, hogy egyenesen az egyik érintett próbált így visszavágni? Elég rosszul sült el, megjegyzem! Mindenki nekem adott igazat, sőt biztattak indítsak becsületsértési pert az illető ellen. Én nem vagyok ilyen!
Hangsúlyozom, senkit nem kritizáltam jobban a kelleténél! Nem sértegettem senkit, hanem engem sértegettek! Mégis nekem kellett magyarázkodnom.
A kórházba gyógyulni mentem, nem pedig azért, hogy még betegebben távozzak! A kórházi dolgozók áldozatos munkáját most is elismerem, csak jókat tudok róluk mondani, néhány kivétellel szemben. Ezért a nevetséges fizetésért, lényegesen többet tesznek értünk, mint az elvárható volna. Köszönet érte, ismét, sokadszor!
Következtetéseket viszont nem akarok levonni. Mindenki tegye meg maga, immár a valós tények ismeretében! Valóban ilyen lenne a mai magyar egészségügy helyzete?
Bizony ilyen!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése