Gasztropajti a kórházban.

Az ember fia nem önszántából lesz beteg. Életem jelentős részét megúsztam kórházi kalandok nélkül, de akaratomon kívül, néhány éve kénytelen vagyok időnként, hosszabb-rövidebb időre az egészségügy vendégszeretetét élvezni. Talán azért osztom meg tapasztalataimat, hogy másoknak könnyebbé tegyem az ott tartózkodást. Én sem szívesen mentem. Azt viszont, már az elején le kell szögelnem, hogy ha kell, igenis be kell feküdni. Ha halogatja az ember, csak magának árt. Minél hamarabb kezdik gyógyítani az embert, annál rövidebb lehet a betegség lefolyása. Kórházba kerülésünkkor, azonnal állapotfelmérésen esünk át. Alaposan kikérdeznek bennünket. Minden kérdés fontos. Illik pontosan válaszolni. Még arra is, hogy "alkoholt fogyaszt-e?" Én erre mindig az alkalmanként választ adtam. Azt viszont nem fűztem hozzá, hogy legtöbbször találok rá alkalmat.
A mai kórházi körülmények, hacsak nem VIP vendégként, kivételezettként, egyágyas, összkomfortos szobában vagyunk kénytelenek tengetni, életük ezen szakaszát, egyáltalán nem nevezhetőek szállodai ellátásnak. Ne várjuk el, hogy ajándék törölközővel, fürdőköpennyel, wellness élményekkel várnak bennünket! Minibár szolgáltatást sem vehetünk igénybe, hacsak a folyosón megbúvó ásványvíz automatát, valamint a többnyire több osztályt is ellátni képes kávégépeket nem soroljuk ebbe a körbe. Van viszont valami, amit otthon, szerető családtagjaitoktól is csak ritkán kaptok meg: ágyba hozzák a kaját.
Ha kell, reggel, délben, este.

Komplett napi menü. Reggeli kevesebb tuninggal, ebéd 
(Pándy leves, almás lepény) vacsora valamivel több tuninggal!

És akkor elérkeztem értekezésem tárgyához. A kajához! Ahhoz, hogy enni tudj, praktikus evőeszközzel felszerelni magad. Nem minden osztályon kapsz ugyanis kanalat, villát, kést. Ne gondolkozz a házi 24 személyes ezüst étkészletben! A műanyag kanalat sem javaslom. Valahol a kettő közt. Egyszerű fém kanál, villa, és éles kés (bicska) Vihetsz kiskanalat is, ha a reggeli mellé kapott teába cukrot téve, meg is akarod keverni. Rögtön felhívom a figyelmet, hogy cukrot, is (édesítőtablettát) vigyél magaddal. Sót is, ha valamit sózni szeretnél. Az ebédet általában nem kell fűszerezni, de a reggeli, és a vacsora más.
A reggelit általában 7-8 óra körül kézbesítik. Itt kezdődik a problémám. Cukorbeteg lévén, már 6 körül vennem kellene  magamhoz némi szénhidrátot, amiről, ha előző este nem gondoskodom, pórul járok.

A reggelit, kis leleménnyel, tökéletessé lehet tenni.
Paradicsom, uborka, zöldpaprika is lehet nálatok. 
Ezúttal a kolbász is hazai.

Tehát spájzolok! Gyakorlott kórházlátogatóként azt is tudom, hogy a reggelit, hogy lehet ha nem is pazar lakomává, de megfelelő minőségűvé varázsolni. Már az első nap hozatok zöldpaprikát, paradicsomot, esetleg uborkát, kolbászt, amikkel a kapott dolgokból kitűnő reggelit rittyentek. Bár többnyire található hűtőszekrény, amit a betegek  használhatnak, ezt soha nem vettem igénybe. Csak olyan élelmiszer volt nálam, néhány napra elegendő adagban, amit nem kellett hűtve tárolni. Már említettem, hogy cukros vagyok. Épp ezért lep meg, hogy időnként nem a diabeteseknek javasolt korpás, hanem sima fehér kenyeret kapunk. Az egészség házában! A diétás nővérrel egyet is értettünk abban, hogy otthon sokkal egészségesebben étkezek. Ja! Gyümölcs is legyen nálatok. A csapból folyó víz ugyan fogyasztásra alkalmatlan, mindenhol van ivóvíz automata, ahonnan hűtött, normális hőmérsékletű, és meleg víz is nyerhető. Akár teát, instant kávét is tudtok készíteni.

Variációk a Pándy levesre. Valamennyi közös jellemzője, a mirelit sárgarépa kocka.

Az ebédről, valamivel kritikusabban szólnék. Nem az íz, nem a mennyiség, hanem a változatosság a problémám! És ez, a mindenki által egyszerűen Pándy levesnek titulált valami miatt van így.
A gasztronómiához valamennyit konyító, gyakorlott hobbyszakácsként, nem értem, miért ragaszkodnak a gyorsfagyasztott sárgarépakockához annyira. Volt olyan hét, hogy minden nap szerepelt ez az ételkülönlegesség, valamilyen formában a menüben. Akadt olyan, hogy levesként és főzelékként is. Egyszerre!!! Szívesen eltársalognék az élelmezésvezetővel. Tudom, hogy csekély összegből kell kigazdálkodni a napi kaját. De! Kapásból fel tudok sorolni, több azonos árfekvésű, szintén gyorsfagyasztott zöldségfélét, amivel változatosabbá tehetnék a mindennapi betevőnket. Nem hiszem el, hogy fantázia hiányban szenvednének. De ez évek óta így van. Amióta időnként kénytelen vagyok tiszteletemet tenni a kórházban, azóta igen. Mivel tudtam, hogy most sem ér meglepetés, már kezdetektől dokumentáltam a napi menüt. Eleinte telefonommal, később valamivel jobb minőségben. A leves mellé kapott főétel többnyire jó, néha kifejezetten finom volt.

A vacsi mindig bőséges volt. 
Alkalmanként, némi tuningolás
 mégis történt.

A vacsora, a körülményekhez képest mindig bőséges volt. Igaz, hogy ezt is tuningolnom kellett néha, de ez már belefért. Nagy dolog a megszokás. Próbáltam ízlésesen, a rendelkezésemre álló kiegészítőkkel, szebbé, finomabbá varázsolni kajámat. Jobban esik az étel, ha néz ki valahogyan. Ezzel többnyire azt értem el, hogy mire hozzáláttam, a többiek már az emésztés stádiumában voltak. Nem baj! Legalább megadtam a módját!

Tuningolt vacsora.

Furcsa közjáték, hogy az egyik nagyviziten felfedezték, a nap mint nap fotózott kajaképeket. Az orvosok, és nővérek ezután mindig megnézték, mit hoztam ki a szerintük is, maguk után rendkívül sok kívánni valót hagyó ételekből. Megint kiderült, hogy mennyire fontos az étkek tálalása. Egy korpás kifliből, szelet sonkából, sajtból, kevés hozott anyagból látványos vacsi születhet. A fotók minőségéért elnézést kérek, de nem vérprofi géppel készültek, hanem a kezem ügyében lévő telefonommal. A telefonra, egyébként is szükség van, a hozzátartozókkal való kapcsolattartáshoz.

Hamar kiderült az is, hogy szeretek, és tudok is sütni-főzni. Szívesen osztottam meg innentől kezdve receptjeimet, tapasztalataimat szobatársaimmal, és a dolgozókkal. Kisebb gasztrosarok alakult ki a szobában.
Ünnep lévén, a hosszú hétvégére hazaengedtek. Megígértették viszont, hogy nem térek vissza üres kézzel. Szívesen tettem. Négyféle sós sütivel jelentkeztem, ami hihetetlen gyorsasággal tűnt el. Előrelátó módon félretettem egy kisebb mennyiséget a délutáni, és éjszakás műszaknak is, így nem kerültem a szégyenpadra. Ennél nagyobb dicséretet még kórházban nem kaptam. Saját kezem munkájával háláltam meg azt a gondoskodást, amit tőlük kaptam.

Ezekkel a sütikkel kedveskedtem az orvosoknak, ápolóknak, 
és minden dolgozónak, aki a sütik közelébe tévedt.

Mivel nem novellát, csupán blogot írok, le kell zárnom eszmefuttatásom valamivel. Tapasztalataim szerint, a kórház összes dolgozója azon munkálkodik, hogy meggyógyuljunk. Nyilván más-más színvonalon. Ez az élet más területén is így van. Vannak akik jobban, vannak akik kevésbé jól értenek saját szakmájukhoz. Az akarat viszont kevés kivétellel mindenkiben megvan.   Saját definícióm szerint megkülönböztetek kedves nővért, irgalmas nővért, és irgalmatlan nővért. Ezzel az utóbb említettel, nem mondom, hogy nem, de szerencsére csak elvétve találkoztam. 

És még egy, amit számtalanszor észrevettem, és feltétlenül meg kell említsek. Mi betegek, többször vagyunk elviselhetetlenek, kibírhatatlanok, néha kifejezetten gonoszok. Ezzel számtalan esetben megnehezítjük gondozóink munkáját. Pedig, csak meg akarnak gyógyítani! 

Minden tisztelet törődésükért!